Igaz, hogy az emberek bármit megtesznek hipnózisban?

2016. 08. 30. 20:15:01

Igaz, hogy az emberek bármit megtesznek hipnózisban? Egyszerű a válasz, nem!

Rögtön hallom az ellenvetést: én láttam olyan színpadi hipnózis showt, ahol a hipnotizőr arra vette rá a jelentkezőket, amire akarta. Kukorékoltak mint a kakas, táncoltak, és volt olyan is aki a nevét is elfelejtette. Ez igaz, ezért érdemes a dolgot kicsit jobban körül járni.
Induljunk ki a show hipnózis világából. Ennek a műsornak a lényegi része az, hogy a „mágus” felhív a színpadra jelölteket pillanatok alatt hipnózisba viszi őket és „feladatokat” ad nekik, amiket ők tökéletesen végrehajtanak. Ez ugye azt a látszatot kelti, hogy véletlenszerűen összeválogatott emberek bármit megteszek hipnózisban.

Kezdjük a véletlenszerűen válogatott emberekkel. Akik egy hipnózis showra elmennek, azok minden valószínűség szerin érdeklődnek a téma iránt. Talán volt már tapasztalatuk ezen a téren, utána is olvastak, esetleg valamilyen szinten megpróbáltak már hipnotizálni – ebben semmi különös nincs, komolyzenei koncertre az megy el, akit érdekel ez a műfaj és a foci meccset is a szurkolók látogatják. Miért lenne ez másképp a hipnózis show esetén?
Aztán van, amit a felvételeken nem lehet látni: ez a válogatás. Ugyanis a színpadra felhívott szereplőket válogatják. Önkéntes jelentkezőket kérnek – sokan eleve azért mennek, hogy felmehessenek a színpadra – és feladatokat adnak nekik, amikkel el lehet dönteni, hogy az adott személy mennyire hajlandó követni az utasításokat. Ezekkel a feladatokkal ki tudják válogatni azokat a jelentkezőket is, akik azért szeretnének szerepelni, hogy bizonyítsák: ők nem hipnotizálhatók. Ők persze nem kerülnek a színpadra. Az így összeválogatott 5-15 ember aztán elvárja a hipnózist és mindent megtesz azért, hogy valóban jól szerepeljen. Ha figyelmesen néz valaki egy hipnózis műsort, azt is észre veheti, hogy vannak, akik szinte semmilyen feladatot nem kapnak csak ülnek, mint egy zsák krumpli. Ők valószínűleg nem hozzák azt az eredményt, amit a hipnotizőr elvár.

Tehát azt látjuk, hogy a színpadon mindent megtesznek a hipnotizált személyek, de ez nem azért van (jobban mondva nem csak azért van), mert a hipnotizőr ezt akarja, hanem mert a hipnotizált személy akarja. Ő az, aki elfogadja az utasítást és végrehajtja azt.

A XX. század elejéről – mikor még a bokáig érő szoknya volt divatban – származik az a történet, mikor egy csoportos hipnózisdemonstráció során a bécsi orvosegyetem akkori három orvostanhallgató-nőjének parancsolták meg, hogy emeljék fel a szoknyájukat. A medikák az ismételt utasítások hatására először bokáig, majd térdig húzták fel – aztán elvörösödtek, visszaengedték a szoknyát a lábukra, és kijöttek a hipnózisból.

Általában azt mondhatjuk, hogy hipnózisban az ember nem tesz mást vagy többet, mint amit etikai, morális, kulturális, társadalmi korlátai között teljesen éber állapotban meg ne tenne.

Tapasztald meg a hipnózis erejét, keress meg!

vissza »